Az olaszok alaposan megfontolták az élelmiszerpazarlás csökkentésének törvényi szintre emelését. Ezt mutatja, hogy a tervezet képviselőház elé történő benyújtásától a hatályba lépésig – 2015 júniusától 2016 szeptember közepéig – több mint egy év telt el.


Olaszország nem az első, aki törvényben fekteti le az élelmiszerpazarlás csökkentését. Korábban a franciák már megalkották a saját ide vonatkozó törvényüket, de míg ők jellemzően büntetnek, így például megtiltják a nagy áruházláncoknak a lejárathoz közeli élelmiszerek megsemmisítését, az olaszok inkább ösztönöznek.

A 17 cikkelyből álló olasz törvény a lejárathoz közeli vagy lejárt, de még ehető termékek minél nagyobb mennyiségének újrahasznosítását célozza meg, illetve előnyösebb feltételeket teremt a vállalkozások számára az adományozáshoz.  Ezzel szeretnék 10 év alatt a felére csökkenteni a pazarlás mértékét.

Míg korábban minden adományozást 5 nappal előre be kellett jelenteni, az új szabály 15 ezer euróig megengedi az utólagos, hónap végi bejelentést.

A rászorulók megsegítését egy 10 millió eurós kerettel segíti, amelyből több, már meglévő alap számára kíván forrást biztosítani. Mindemellett két új alapot is létrehoz, ezzel 2016-2018 között évente 1 millió euróval az Agrárpolitikai, Élelmiszeripari és Erdészeti Minisztérium, további 1 milliós kerettel pedig a Környezetügyi Minisztérium ide vonatkozó programjait is támogatva. Előbbi esetben a pazarlás megelőzésének, az újrahasznosítható csomagolásnak, a felesleg felhasználásának, utóbbinál pedig a vendéglátóhelyek maradékainak házhozszállításának támogatása a fő prioritás.

A jogszabály kiterjed az élelmiszert ingyenesen adományozó élelmiszer előállítókra vagy kereskedelmi vállalkozásokra, akik számára az önkormányzatok kedvezményt adhatnak a szemétszállítási díjból.

Az önkéntes segélyszervezetek megegyezést köthetnek mezőgazdasági vállalkozókkal, hogy a betakarítás után a földeken maradt terményt összeszedhessék. Ráadásul megengedi az elkobzott élelmiszerek kiosztását is a rászorulók között.

A törvény felhívja továbbá a figyelmet a "minőségét megőrzi" és a "fogyasztható" jelzések közötti különbségre is.

Fontos, hogy a törvény nem szankcionálja azokat, akik nem adományozzák el a megmaradó élelmiszert, de azokat, akik ezt megteszik, különböző kedvezményben részesítik.

A szakértők szerint az új törvény akkor érheti el célját, ha megalkotják azt a keretszabályozást, ami lehetővé teszi a tartományi  fejlesztési tervekbe történő integrálást, és az intézkedésekhez szükséges források is biztosítva lesznek. Mindemellett, mivel Olaszországban is a háztartási szférában termelődik a legnagyobb felesleg, ezért a megfelelő étkezési és környezettudatos oktatási programok elindítása és folyamatos működtetése a családok, a diákok és a tanárok szintjén egyaránt elengedhetetlen.

2016. február 5-én 3. alkalommal tartották meg Olaszországban az „Élelmiszerpazarlás megelőzésének országos napját”, amelyen egy, a Bologna-i Egyetem által 1998-ban alapított spin-off cég bejelentette 6. európai figyelemfelkeltő kampányának elindítását „Zéró pazarlás - Egy év a pazarlás ellen” címmel.

Nálunk a törvényi szabályozás még hiányzik, bár a magyar döntéshozók is gondolkodtak már a francia törvényhez hasonló jogszabály megalkotásában. Most, hogy már ismerjük az olasz modellt is, kíváncsian várom, a magyar szabályozás vajon a büntetés, vagy az ösztönzés mellett teszi le a voksát.