Nyilván mi, a szakma művelői tehetünk elsősorban arról, hogy az átlagember számára a kutatás az agrárium mindennapjaitól távoli, tudományos tevékenység, szép, nemes, ámde meglehetősen kevés gyakorlati haszonnal járó munkának tűnik. Nagyon szeretném ezt a véleményt megváltoztatni azzal, hogy időről-időre beszámolok egy ágazati kutató mindennapjairól.


 

Miért vagyok benne biztos, hogy az agráriumnak hasznára lehet a kutatás? Egyrészt azért, mert a személyes véleményem az, hogy a jó kutató legfontosabb ismérve a kíváncsiság, a nyitottság, az összefüggések keresése, valamint az igen erős belső kényszer a problémamegoldásra. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy ilyen emberekre miért van szüksége az ágazatnak. Másrészt azért, mert mélyen hiszek abban, hogy a jó kutatás mindig nagyon konkrét gyakorlati problémából indul ki és a megoldás oda is tér vissza. Szerencsére az Európai Unióban is pontosan így gondolják, ezért 2014 és 2020 között az agrárium most először saját, a nemzeti vidékfejlesztési programokban tervezhető kutatási forrást kapott (EIP-AGRI, Európai Innovációs Partnerség) és a központi, uniós kutatási alapok is sokkal inkább a gyakorlat felé fordultak.

Azt azért be kell vallanunk, hogy ez újdonság, mármint az, hogy az uniós kutatási pályázatoknál előtérbe kerültek a gyakorlati felhasználók és a hasznosítási ötletek. Meglehetősen vicces figyelni, ahogy az elmúlt másfél évben - az új típusú, innováció orientált kutatási pályázatok megjelenése óta - fél Európa tudós társadalma kkv méretű gyakorlati felhasználók után rohangál. A feladat egyik fél számára sem egyszerű, hiszen az elmúlt évtizedekben az uniós kutatási pályázatoknak egy egészen sajátos „ökoszisztémája” fejlődött ki. Meglehetősen stabil nemzetközi kapcsolatok formálódtak, sok nagy nyugati egyetem és kutatóhely, valamint jóval kevesebb közép és kelet-európai között, ráadásul kialakult egy sajátos és elsőre (na jó sokadszorra is) nehezen követhető pályázati módszer és szakzsargon. Az igazság az, hogy ebben az uniós kutatási „ökoszisztémában” eddig nem volt valódi kényszer, hogy igazán komoly szerepe és bevett helye legyen a termelőknek. Most viszont itt a nyakunkon a kés, az unió „multi-actor approach”-nak hívja, és a kutatási pályázatok egy jelentős részénél ezzel teszi kötelezővé, hogy az a gazdák, a feldolgozók vagy szervezeteik már a kutatási kérdések kialakításában is részt vegyenek és lehetőleg, mint egyenrangú partner mindezért pénzt is kapjanak. Ezért bár nyilván eleinte nehéz lesz velünk, de most tényleg érdemes tenni egy próbát.

Holnap hajnalban indulok Brüsszelbe, egy úgynevezett Horizon 2020 Info Day-re (a Horizon 2020-at megígérem, hogy nemsokára megkísérlem elmagyarázni, most túl késő van hozzá). Ez nem az első alkalom és remélem nem is az utolsó. Ilyenkor mindig kicsit felkavarodik az életünk, tudják, ki viszi a gyerekeket iskolába, ha a gép hajnali hatkor indul, a férj vidéken, a közeli nagymama meg kivételesen egy fürdőben pihen. Elég annyit mondanom, hogy gyerekeim nem rajonganak Brüsszelért, pedig imádják a csokit. Mi szerencsések vagyunk, hogy messze a magyarországi átlagnál jobban állunk nagyszülői létszám és lelkesedés tekintetében, így a vidéki nagyi beugrója következik holnaptól. Minden tiszteletem azoknak a családoknak, ahol nincs nagyszülői segítség és minden tiszteletem a helytálló nagyszülőknek is.

Visszatérve az utazásra, van itt is olyasmi, amire nem is gondol az ember, például tudták, hogy Brüsszelben hétvégén és nyáron fele annyiba kerülnek a szállások, mint hétköznap és az őszi-téli vacak időben? Persze logikus, kereslet-kínálat, ide elsősorban dolgozni járnak az emberek. Én teljesen megértem, mert a parkjaitól eltekintve egyáltalán nem szeretem ezt a várost. Elnézést kérek az elvakult Brüsszel rajongóktól, de amit egy ilyen pár napos munkalátogatáson általában látok, az budapesti szemmel nézve mind elég lélektelen, koszos és leharcolt.

Hogy mégis mit várok szakmailag az elkövetkező két naptól? (Nem szakmailag elárulom azt, hogy a macska ne csinálja ki otthon az anyósomat). Tehát szakmailag elsősorban azt, hogy megértsem a jövő évi uniós kutatási pályázatok logikáját, a szövegét már most is ismerem, itt más a fontos, az hogy a bizottsági szakemberek érveit, és motivációit kihallja az ember az előadásokból, beszélgetésekből. Ezek az információk, összefüggések sokszor azt a kis pluszt jelentik, ami az egyformán színvonalas pályázatok közül kiemelik a nyertest. Másodsorban ezen információkat le kell fordítanom a saját szervezetem igényeire, amit persze ismerni is kell és nem egyszerű, erről a megismerési kalandról is szeretnék majd írni. Harmadsorban lehetőleg még nemzetközi partnereket is kellene szereznem. Ezen lépések egyike sem egyszerű, ezért amikor közeledik az időpont, akkor rendszeresen elkezdek izgulni. Szerencsére a pályám kezdetén jó mentoraim voltak és ilyenkor mantraszerűen kezdem el ismételgetni, amit tőlük tanultam: „Ha legalább egy hasznos gondolatot és embert megismersz, akkor megérte elmenned.”

Legközelebb megírom, hogy meg volt-e az egy gondolat-egy ember élményem, és ha igen be is mutatom őket. Később azt is elárulom, hogy hol dolgozom és az általam képviselt szervezetről is elárulok kulissza-titkokat, bár előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nagyon szeretem a közeget, amiben dolgozom, ezért kellemesen árulkodós bejegyzéseket nem fogok tudni írni, sajnos.