Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk oda a munkavédelmi és tűzvédelmi előírásokra, amelyek gyakran tűnnek felesleges aggódásnak. Még akkor is, ha nem egyszerű minden munkavállalót koordinálni és oktatásukat minden munkafolyamatról, minden eszközről, gépről megtartani, de mindenképpen el kell végezni, mert ezzel megakadályozhatjuk a bajt.



A betakarítás lassan országszerte ugyan véget ért, de talán épp itt van az ideje, hogy felkészítsük munkagépeinket a következő szezonra. Az idén márciusban hatályba lépő új Országos Tűzvédelmi Szabályzat sok olyan újdonságot vezetett be, amelyre időben el kell kezdeni felkészülni.

Hogyan előzhetjük meg az akár 3 millió forintos bírságot?

Az új OTSZ (Országos Tűzvédelmi Szabályzat, 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet) szerint, a kalászos termény betakarítási, kazalozási, szalmaösszehúzási és bálázási munkái során, egy megfelelő tűzoltó készülék a munkagépben való elhelyezése kötelező. A fenti munkákban részt vevő munkagépek tűzvédelmi felülvizsgálata is kötelező. Ennek tervezett időpontját az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségre be kell jelenteni. Mindezeken túl, kötelező az akkumulátorok megfelelő védőburkolása, illetve kipufogó és az éghető anyagoktól való megtisztítása legalább naponta egyszer. Figyelni kell arra is, hogy sehol se csepegjen az üzemanyag vagy hidraulika-folyadék, mert ez nagyban segítheti egy esetleges tűz terjedését.

Az aratást lehetőleg közút, illetve vasútvonal mentén kell először elvégezni, ezek mellett legalább három méter széles védőszántást kell kialakítani. A munkálatok közbeni dohányzás veszélyeit is fontos szem előtt tartani, gabonatáblán még a járművek, erő- és munkagépek vezetőfülkéiben sem szabad dohányozni. A gabonatáblától legközelebb 15 méterre lehet dohányzóhelyet kijelölni.

De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a terménytárolás egy veszélyes munkafolyamat. Tudnunk kell, hogy egy-egy gabona „halom” emberéletet is követelhet, ha nem zárják el azt kellőképpen az emberek elől. Nem feltétlenül kell illetéktelennek lennie annak, aki a közelébe kerülhet egy ilyen tárolási területnek, és általában mindent úgy kell kialakítani, hogy egy illetéktelen, helyismerettel, oktatással nem rendelkezőt se érjen semmilyen baleset. Sajnos a közelmúltban is egy ilyen jellegű mulasztás miatt történt tragikus haláleset, egy gyermek fulladt bele egy kukorica halomba.

Legyünk tisztában mindig a saját munkaterületünk, vállalkozásunk veszélyeivel és azt munkavédelmi szakember közreműködésével próbáljuk meg a legbiztonságosabbá tenni. A téli „ráérős” időszakban van lehetőségünk nekünk gazdáknak arra, hogy az erő-, és munkagépeinket felkészítsük a jövő évi munkafolyamatokra. Emellett a vetésforgó megtervezésével is optimalizálhatjuk a jövő évi betakarítási folyamatot.

A munkavédelmi és tűzvédelmi előírások betartása mindannyiunk érdeke. Fordítsunk rá kellő figyelmet.