A Magyar Női Unió, lassan hagyományteremtő módon, második alkalommal, október 14-16 között rendezett nemzetközi résztvevőkkel háromnapos konferenciát Harkányban.


A konferencia célja volt, hogy az egymástól tanulást segítve, feltárva a vidéki élet jelenlegi problémáit és kihívásait, és bemutatva a hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat segítsék a vidék fennmaradását, a biztonságos élelmiszer-előállítást és kiemelten az ebben szerepet vállaló nőket.

A konferencia első napján magam is részt vettem, amely igen tartalmas szakmai rendezvénynek bizonyult. A témát több szemszögből megvilágító előadások alapján kiderült, hogy a női esélyegyenlőség megteremtése továbbra sem megoldott. Annak ellenére, hogy 1995 óta ez a célkitűzés már döntéshozói szinten is deklarált törekvéssé vált, még azokban az országokban is van teendő, ahol egyébként már számos előrelépés történt. Magyarországon még több intézkedésre van szükség a nők esélyegyenlőségének megteremtése érdekében, ami fokozottan igaz az agráriumra.

Jellemző ugyanis, hogy míg az egész nemzetgazdaságot tekintve látunk előrelépést, így például az egészségügyben, az oktatásban, a kutatásban egyaránt vannak kimutatható sikerek, addig a kormányzati döntéshozatalban, vagy az általam említett agrárszférában még mindig nagy a lemaradás.

Egyik előadó kifejtette, hogy a nők esélyegyenlőségének megteremtését nagyon sokan összekeverik a feminizmussal, vagy azokkal a szélsőséges nézetekkel, amelyek miatt néhány országban már azon vitatkoznak, hogy a mosdók ajtajára fel szabad-e egyáltalán tenni a női, vagy férfi feliratot, és jelet. Pedig erről szó sincs.

Részben egyetértve előadótársammal, úgy gondolom a szélsőséges, a női hagyományos szerepeket elutasító, már-már férfigyűlölő eszmék teljesen ellentétesek a női esélyegyenlőség megteremtését célul kitűző, úgynevezett Gender kérdéskörrel. A feminizmus valódi céljai azonban hasonlóan a nők elnyomásának megszüntetését és esélyeinek megteremtését tűzte valamikor zászlójára, amit viszont sokan, sokféleképpen értelmeztek és vitték el arra hivatkozva szélsőséges nézetek felé.

De térjünk vissza a témánkhoz.

Ami az agrárgazdaságot érinti, van még tennivaló, de szakértőként azt látom, hogy alapvetően inkább a jó munkamegosztásban rejlik a megoldás kulcsa. Azt már korábban is leírtam, hogy nem azt tartom fő célkitűzésnek, hogy mondjuk megduplázzuk a nők jelenlétét a mezőgazdaságban, hanem azt, hogy megteremtsük az egyenlő esélyeket arra, hogy egy nő is hozzáférhessen ugyanazon erőforrásokhoz és lehetőségekhez, mint egy férfi. Mindemellett azt gondolom, hogy az érvényesülés, legyen az bármilyen terület, sokkal inkább személyiség kérdése, mintsem nemhez kötött.

A kutatások ugyanakkor rámutatnak arra, hogy vannak olyan területei az életnek, amihez általában a nők értenek jobban, és vannak olyanok, amiben viszont a férfiak jeleskednek.

A mezőgazdaságban például a nők általában (természetesen vannak kivételek) nem törekednek nagy gazdaságok létrehozására, céljuk a már meglévő erőforrások kiaknázása, továbbá kevésbé vállalnak pénzügyi kockázatot is, féltik a család nyugalmát, biztonságát és inkább az „apró lépések” technikájában bíznak. Mindemellett kimutatható, hogy míg a mezőgazdasági alaptevékenységgel inkább a férfiak foglalkoznak, addig a vidékfejlesztésben, a diverzifikációban már a nők szerepe a meghatározóbb. A falusi turizmus, a közvetlen értékesítési lehetőségek kialakítása, vagy a különböző, a fiatal generációt megszólító vidéki programlehetőségek szervezése egyértelműen hozzájuk köthető.

Vagyis, ha megtaláljuk azt, hogy miben vagyunk jók, mihez értünk legjobban, akkor szerintem el tudunk érni sikereket nőként és férfiként egyaránt.