Mit jelent az okszerű növényvédelem fogalma? A leginkább megfelelő készítménnyel, a tökéletes időpontban azt a növényi részt kell kezelni, ahol a károsító előfordulhat vagy már előfordul.


 

A növényorvosként úgy gondolom, hogy ez egy szép szakma. ☺ Nemcsak a szigorú egyetemi képzés, hanem több éves tapasztalat is kell ahhoz, hogy igazán megértsük a mezőgazdasági termelők életében sokszor nagy fejtörést okozó növényi károsítók működését, életfolyamatait. Ezek ugyanis élőlények. A károsítók között megkülönböztetjük a kártevőket, azaz a rovarokat, és a kórokozókat, azaz a gombák és más mikroszkopikus „élőlényeket”, mint a vírusok és fitoplazmák. Együttesen őket nevezzük károsítóknak, amelyek ellen a növényorvosok segítségével a gazdáknak kell felvenni a harcot.

Megnyugtatásul: Sok ezer növényvédelmi szakember dolgozik országunkban azon, hogy a fogyasztók asztalára egészséges élelmiszer kerüljön. Ez a szakma, sok más szakma mellett, egy rendkívül felelősségteljes munka. A fogyasztók védelmén túl, ügyelni kell a környezetbarát munkavégzésre, illetve a gazdasági hatékonyság elősegítésére is. És éppen ez a biztosíték. A gazda törekszik az okszerű növényvédelemre, hiszen így kíméli a pénztárcáját és óvja a környezete mellett a fogyasztók egészségét is.

Azt le kell szögeznünk, hogy növényvédelem nélkül rendkívül nehéz dolgunk lenne. Vagy hagyományos úton, vagy öko módszerekkel védelmeznünk kell kultúrnövényeinket. Ez a harc már régóta folyik. Amióta az ember növényeket kezdett termeszteni, hiszen azóta, többé-kevésbé összeütközésbe kerülünk a természettel. A harc abból adódik, hogy a megművelt területeinken „belenyúlunk” az ökoszisztémába, amihez a természet viszont képes alkalmazkodni. Ez az alkalmazkodás gyakran olyan irányba fordul, amely során a növényeink veszélybe kerülnek. Sok-sok olyan példa van a természetben, amikor a károsító alkalmazkodva az emberi újításokhoz meglepetésszerűen jelentős kárt okozott. A későbbi blog bejegyzések során be is mutatok majd egy-két ilyen példát.

A növényvédelem során több száz hatóanyag közül válogathatunk. A hatóanyag a készítmény lelke, akárcsak egy humán egészséget szolgáló gyógyszer esetében. A növényorvos feladata, hogy ismerje ezeket a készítményeket és helyi szintű megfigyelésekre alapozva, megállapítja, melyik az az időpont, amikor a növényeinket kezelni kell. A növényvédelmi megfigyeléseket a szakember a növényszemre vételezésével, fajspecifikus rovarcsapdákkal, illetve meteorológiai mérések elemzésével valósítja meg. Ebből az adathalmazból, a növényorvos egyfajta intelligens szűrőként határozza meg a védekezés időpontját is annak technológiai kivitelezését.

A növényvédelem tehát nem ördögtől való, legyünk a növényorvosok és a gazdák felé bizalommal.