Magyar viszonylatban Anonymus említi krónikájában Kr. u. 481-ben és Kr. u. 901-ben a termálvíz jelenlétét hazánkban. Akkor még hévízként. Az első időszakban, az 1950-es évek végéig csak fürdők hasznosították a termálvizeket, majd a 70-es években indult meg a sikertelen szentesi kőolaj keresés után a termálvíz ipari célú felhasználása. Kiváló példa erre egy kút, ami ma 1735 méter mélységből, percenként 1700 liter 71 °C-os gyógyvizet ad.


 

Amikor a szentesi hajtatott paprika termesztő barátommal beszélgetek, sokszor hallom a szájából azt a szakkifejezést, hogy geotermia. Amikor ezt a kifejezést halljuk, akkor a földhőről van szó, ami a Föld belső magjának egyfajta hőkisugárzását jelenti, és ami számunkra észrevétlenül távozik a világűrbe. Ennek hasznosítása nem más, mint a földi - folyamatosan felszálló - hőáram „megcsapolása”.

Európa nagy entalpiájú (hőtartalom) területei, ahol akár áramtermelésre is alkalmas magas hőmérsékletű vizek vannak Olaszországban és Törökországban találhatók. Ide tartozik Izland is. A közepes entalpiájú területek jellemzik Európa nagy részét, ahol a közvetlen geotermikus energia hasznosítható. Az entalpiánál még csak kőzetről, kőzet hőmérsékletről beszélünk. Európában átlagosan 30-32 métert kell megtenni a Föld középpontja felé, hogy 1 °C fokos hőmérséklet emelkedést elérjünk. Magyarországon ez az érték 16 méter, ami sokkal kedvezőbb a fúrások szempontjából.

A földi hőáram sűrűség hazánkban, a Dunántúlon és a Nagy-Alföldön a legnagyobb. Itt 80-110 megawatt közötti a föld által kisugárzott energia.

De a kérdés most az, hogy hogyan juthatunk a termálvízhez. Ha van víz az adott helyszínen, akkor milyen mélyre kell fúrnunk, hogy meleg vizet kapjunk. Ha meleg vizet szeretnénk a felszínre hozni, akkor el kell érjük az izoterma (egyenlő hőmérsékletű helyeket összekötő „vonal”) mélységét, ahol elérjük a 100 °C-os hőmérsékletet. A fúrásmélység nem a tengerszint feletti magassággal, hanem az alsó üledékes kőzet gyűrődéseivel, a kőzetlemez vastagságával és hőátadó képességével függ össze, hogy hogyan néz ki az alsó homokköves üledék vagy a karsztos aljzat. Magyarországon, az Észak-Dunántúlon akár 3-4000 méter mélyen, míg az Alföld egyes részein csupán néhány 100 méter mélyen találkozhatunk az izotermával. A Duna-Tisza közén átlagosan 1000 méter, míg Sárospataknál átlagosan 800 méter mélyen van a termálvíz.

Nem lehet országosan átlag mélységeket mondani, amelyekhez azonos hőmérséklet rendelhető. A termálvíz hőmérséklete attól függ, hogy milyen kőzeten halad át, milyen a kőzetréteg hőmérséklete. Az hogy egy adott területen lévő különböző hőmérsékletű kutak nem egymásra épülnek, nem azt jelenti, hogy elindulok a fúrással és elérem az 50 °C-ot, akkor tovább fúrva elérhetem a 90-et. Ez nem egyszerű tovább fúrást jelent, hanem egy másik vízadó réteg keresését. Van olyan is, hogy egy kútban 3 vízréteget és 3 különböző hőmérsékletű réteget szűrőznek be és a három vízadó réteg kevert vize fog a felszínen megjelenni.

Ha termálvíz, akkor Szentes. Szentes közigazgatási területe Magyarország legnagyobb hévízfeltáró tevékenységének színtere és Európa legsűrűbb geotermikus mezője. A termálvizet közvetlenül hasznosítják a városban közintézmények és lakások fűtésére. Ez akkora jelentőséggel bír, hogy a városnak nincs nagyfogyasztói szerződése földgázra. A termálvíz évente 2,2 millió m3 földgázt vált ki, így 2290 tonna CO2 nem kerül a légkörbe! (Együk tehát a szentesi paprikát és zöldségeket nyugodt lelkiismerettel! :)

Nincs két egyforma kút, egy termálkút hónapról hónapra, évről évre változik, és ezek nem örök életűek. Fontos a rendszeres karbantartás, a kutak állapotának ismerete, ezzel az élettartam is meghosszabbítható.

A kertészetben és az állattenyésztésben is a termálenergia új fejlődési irányokat bontakoztatott ki. A termálvízre alapozott kertészet két típusa alakult ki, az üvegházi és fóliasátras elsősorban zöldség- és dísznövénytermesztés. Fejlesztési cél itt az új korszerű termesztő berendezések építése, minden alternatív, megújuló, megújítható, energiaforrás tudatos használata, energiatakarékosság, energiahatékonyság növelése.

Örökös kérdés, hogy mennyire nevezhető megújulónak a termálenergia? Az energia maga megújuló, mert amíg a föld belső hője sugárzik, addig megújul. A termálvíz tulajdonképpen egy közvetítő közeg, aminek segítségével a Föld hőjét a felszínre hozzuk és használjuk. Ezért sem szabad összekevernünk a geotermikus energiát és a termálvizet, hiszen ez utóbbi segédeszköz nekünk, ami részben megújul.

A visszasajtolás jelenthet megoldást a víz megújulására. A hazai homokkőrétegek a tapasztalatok alapján folyamatos visszasajtolás esetén egyre növekvő nyelési ellenállást tanúsítanak, ezzel párhuzamosan növekszik a besajtolási nyomás, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb energia befektetést igényel a víz visszajuttatása. Vizsgálatokra, kísérletekre van szükség, hogy milyen módszerrel és mekkora energia ráfordítással oldható ez meg.

Miután hasznosítottuk a termálvíz általa hordozott hőenergiát, valamit csinálni kell a kihűlt vízzel. Egyrészt visszasajtolhatjuk, vagy megfelelően elhelyezzük azt a felszínen. Az ellenőrizetlen visszasajtolás viszont nagyobb kockázatot jelent a felszín alatti víztestekre, mint egy jól átgondoltan megtervezett komplex hasznosítás és felszíni elhelyezés. Még arra is van példa arra, hogy az elfolyó termálvíz védelemre érdemes természeti értéket hoz létre.

Kertészeti öntözésre is alkalmazható az elhasznált termálvíz, de a magas sótartalom okozta szikesedés elkerülése érdekében keverni kell folyóvízzel, vagy összegyűjtött lehulló csapadékkal.

Távlati lehetőség lehet az ágazatban a nagy hatékonyságú hőszivattyúzás a lehűlt termálvizekre, amik olyan berendezések, amik külső energia segítségével visszamelegítik újból „üzemi” hőmérsékletre a vizet. Kérdés, hogy mekkora ez a külső segédenergia, kevesebb-e, mint amit a körfolyamatból nyerünk.

Ami az „elhasznált” termálvíz visszasajtolását és további felhasználását illeti, még nem lezárt téma. A szakemberek és a témáért felelős döntéshozók még dolgoznak a legjobb megoldáson.

Az én véleményem (nem termálvíz szakértőként) mégis csak az, hogy hasznosítsuk azt, amit a természettől kaptunk, persze kizárólag olyan megoldásokkal, ami ezen természeti kincsek megőrzését is biztosítják. Ahogyan azt mondani szokás, nemcsak nekünk, hanem a dédunokáink számára is.