Az ösztöndíjasok következő állomása Florida államba vezetett, az igencsak első pillantásra unalmasnak tűnő Jacksonville-be. Jacksonville Észak-Floridában található és semmilyen szempontból nem hasonlít Miami-ra, ami Florida hallatán általában az eszünkbe jut.
Jacksonville, a város területét tekintve, az USA egyik legnagyobb városa. Ez a város inkább az iparosodás irányába fejlődött, történelmét tekintve, a kikötőinek köszönhetően. Fejlődő, és működő gazdasága van, ahol nemcsak a nagyok, hanem kisvállalkozások is megtalálják számításukat. A város közigazgatása több olyan irodát, tanácsadó központot működtet, amelyek segítik az éppen kezdő, vagy már működő kis vállalkozásokat. Oktatásokkal, tréningekkel, mentorok biztosításával segítik a kis vállalkozó fejlődését.
Jacksonville-ből ellátogattunk a közeli Tallahassebe, ahol vendégül láttak minket a mezőgazdasággal és a fogyasztókkal foglalkozó hivatalban. Igen, ez egy hivatal, azaz egy közigazgatási intézmény.
A hivatal marketing részlegén látták vendégül a csoportot. Egy előadást hallgattunk meg, egy márkáról. A Fresh from Florida-ról. A Fresh from Florida márkával a floridai termelők által előállított termékeket jelölik. Lehet az friss, feldolgozott kertészeti termék, de a floridai vizeken halászott halakból készült termékekre is használják a logót. A márkának jelenleg nagyjából 2000 tagja van. A kezdeményezés lényege, a „közösségi marketing”. Nem vagyok marketing szakember, így ezt az én fejemben létező fogalmat most meg is magyaráznám. A közösségi marketinget központilag, a termelők és ezzel együtt a fogyasztók érdekeit figyelembe véve, különböző marketing eszközökkel a hivatal segíti a helyi termelőket, az eladásban, a fogyasztókat pedig a termékek közötti tájékozódásban.
Csak néhány ilyen eszközt említenék, a teljesség igénye nélkül. Egy termelő, vagy vállalat évi 50 USD-ért használhatja a Fesh from Florida logóját, egy adott termékén. Ha a termelő úgy határoz, saját eszközein, saját telephelyén, hirdetőtáblán is szeretné a Fresh from Florida logóját népszerűsíteni, akkor annak bekerülési költségeit a hivatal megtéríti, termelőnként egy maximális összeg erejéig. Azonban, ha a keret év végéig nem merül ki, mert nem minden tag él a lehetőséggel, akkor újra megnyitják a keretet, és felhasználhatóvá teszik az összeget mindenki számára.
Mindezek mellett a hivatal olyan kiadványokat, szórólapokat, recept füzeteket, gyerekeknek szánt kifestőkönyveket gyárt le, amely célja a logó és a márka népszerűsítése. Ezeket a nyomtatott kiadványokat a tagok korlátlan mennyiségben felhasználhatják, de ezentúl, a hivatal a tagok termékeit forgalmazó kereskedőknek is elérhetővé teszi a kiadványokat. Térítésmentesen.
Nemcsak kiadványokkal, hanem média hirdetésekkel is segítik a márka népszerűsítését.
És az ötlet, ami az én fantáziámat leginkább megragadta. A márka alá tartozó termelőktől alapanyagot beszerző éttermek, saját étlapjukban, az adott ételek mellett feltüntetik a márka logóját. Boldogan mosolyogtam, mikor bementünk Jacksonville egyik közkedvelt éttermébe, és olyan ételt választhattam, ami mellett ott volt az a bizonyos logó. ☺
A márka alá tartozó termelőknek anyagi támogatást adnak, ha egy-egy kiállításon, vásáron megjelennek és használják a Fresh from Florida logót.
A tagok export piacokra jutását is segítik, amelyben a marketing részleg munkáját egy másik közigazgatási részleg segíti.
Fontos, hogy a tagok lehetőség szerint, a legfrissebb tudással és ismeretekkel rendelkezzenek, ezért nemcsak képzéseket szervez a hivatal, hanem szakmai utakat is.
Minden egyes marketing lépésüknek, a megfelelő piackutatás az alapja. Ha a gazdasági folyamatok úgy alakulnak, akkor akár egy-egy ágazat segítésére, ágazatra specializált marketing eszközöket vetnek be. Ilyen volt a közelmúltban a floridai csemegekukorica példája.
Benedek Borbála
Kertészmérnök, növényorvos
Related posts
…VÁLASZOK A MEZŐGAZDASÁGRÓL MIÉRT, MENNYI, MILYEN?
Kérdések, amelyek megválaszolásához egyre több információra van szüksége a mezőgazdasági termelőnek.
A gazdablog ezeket a válaszokat szeretnék megadni a hazai termelőknek, feldolgozóknak és fogyasztóknak.
Címkefelhő
Legfrisebb cikkek
- Egészséges bél, boldog élet: Hogyan javíthatod a bélflórád 7 hatékony módszerrel
- 5G hálózat miatt jobb lesz a bor- és élelmiszertermelés
- Az emblémázás művészete: márkaépítés és identitás
- Műfű erkélyre: hogyan teremtsünk zöld oázist a város felett
- Napvitorla árnyékoló: Innováció és kényelem az építészetben