Több mint tíz évvel ezelőtt, még az első uniós pénzforrások megnyitása előtt, stratégiai tervezési tréningeket vezettem állami szervezeteknek, intézményeknek, cégeknek, civileknek. Azt tanítottam, hogyan lehet reális jövőképet készíteni, mondjuk egy iskolának és hogyan lehet megtervezni az oda vezető utat. Nagyon sikeres tréningek voltak, élvezték a résztvevők. Azonban ahogy közeledett az annyira várt pénzforrások megnyitása, az úgynevezett ablakok kinyitása, úgy nőtt a nyomás a résztvevők felől, ami csak arra irányult, hogy mit kell a pályázatba írnom, hogy nyerjen.
A sikeres tervező tréningünk lassan kiszorult a piacról, felváltották a pályázatírói akadémiák, amelyek csak a pályázat megírásának trükkjeivel foglalkoztak. Azóta sokat dolgoztam az uniós támogatási intézményrendszerben problémamegoldóként, kockázatok elhárítójaként. Olyan kérdésekre kerestük a választ és megoldást, hogy miért nem valósulnak meg időre a projektek, miért akadozik a kifizetés, miért nem valósulnak meg a tervezett célok, hogyan lehet a leghátrányosabb kistérségeken segíteni, hogy hozzájussanak a szükséges forrásokhoz és sorolhatnám. Szinte mindegyik projekt problémaelemzési szakaszában leírtuk, hogy nem megfelelő színvonalú a pályázók stratégia- és projekttervezési tudása, valamint a megvalósításhoz szükséges projektmenedzsment ismerete annak ellenére, hogy sikeres pályázatokat össze tudnak állítani.
Miért is merülnek fel bennem ezek az emlékek? Mert hasonló a helyzet. Cégvezetőként egyre-másra kapom a pályázatíró cégektől a megkereséseket, hogy készüljek fel a pénzesőre, vegyek minél nagyobb talicskát a pénzek kezelésére. A források célja már most sem szerepel a levelekben, csak a forrás elérés technikai tudnivalói. Nő a nyomás az önkormányzatokon, intézményeken: egyrészt fejezzék be az előző uniós tervezési ciklusban elnyert pályázatokat, másrészt gyorsan készítsék elő az új fejlesztéseket.
Nyílván lesznek pályázatok, ezek meg is fognak valósulni. De vajon ezek a projektek mennyire lesznek képesek hozzájárulni a Kormány stratégiai céljaihoz, például a vidékfejlesztési stratégia megvalósításához? Mi vagy ki lesz, aki irányba állítja az egyes projektek vektorait, hogy eredőjük a nemzeti stratégiák tervezett vektoraihoz hozzájáruljanak? Sajnos kedvezményezetti oldalon csak nagyon pici tudást látok, de az a tudás is inkább a napi működésben felmerült problémák megoldására próbálja az új forrásokat felhasználni.
A Gazdablog oldalain már olvashattuk, hogy a mezőgazdaság a földalapú támogatások nélkül a legtöbb földterületen pénzügyileg veszteséget termelne. Öt évünk van 2020-ig, ami után akár a támogatások radikális csökkenése is bekövetkezhet és lényegesen változhatnak a szabadkereskedelmi szabályozások is. Ráadásul az EU statisztikái alapján világosan látszik, hogy a kemény mag tagországok jelentős profit előállítására képesek a mezőgazdaságban földalapú támogatások nélkül is. Vagyis egy esetleges unión belüli tisztán piaci szituáció relatíve javítana a helyzetükön. Ebben a helyzetben hogyan leszünk képesek a maradék négy és fél évben elérni, hogy növekedjen a hazai mezőgazdasági termelés hatékonysága? Van-e erre stratégiánk, vagy továbbra is csak kinyitjuk a támogatási ablakokat és ettől várjuk, hogy a sok kis helyi projekt egyszerre csak szinergiába lép egymással és megtörténik a csoda?
A hatékonyság javulásához azonban nem elegendő a technológiai váltás, a termékpályák megszervezése, vagy az ellátási lánc rövidítése, elsődlegesen a fejekben dől el. Azokban a fejekben, amelyek döntést hoznak. Kinek termelek, mit, hogyan, mivel és milyen csatornán juttatom el a fogyasztóhoz? Vagyis stratégiát épít saját magának.
Csütörtök reggel van és tovább merengek, hogy vajon a magyarok egymástól független sok kis vektornyila hogyan lesz képes közös célba találni? Kellene egy erő, amelyik ezeket a nyilakat a hatékonyság célja felé irányítja.
Varga Péter
Vezetési tanácsadó