2015-től számos ponton módosul a közvetlen támogatások rendszere, az úgynevezett SAPS.
Az egyik alapvető, többezer gazdát érintő változás az lesz, hogy szinte minden támogatás csak akkor vehető igénybe, ha a gazdálkodó legalább 1 hektárral rendelkezik. Korábban a szőlő- és gyümölcsültetvények kivételt jelentettek, mert ők már akkor is kaphattak támogatást, ha meghaladták a 0,3 hektárt. Ez a kivételes helyzet azonban most megszűnik. Úgy gondolom, ez az új szabályozás ezért sokaknak nehézséget jelent majd, hiszen mintegy 6-7 ezer olyan gazdálkodó van, akik eddig egy hektárnál kisebb területen gazdálkodtak, mégis kaptak támogatást.
Nekik most valamilyen megoldás után kell nézniük, különben elveszítik azt a kis támogatást is, amire eddig jogosultak voltak. Támogatás hiányában pedig sokan felhagynak majd a gazdálkodással.
Persze ezt olvasván biztosan sokan azt gondolják: „Hisz ez egyszerű, miért nem vesznek még földet, vagy miért nem bérelnek annyit, amennyi az egy hektárhoz kell?” Nos azért, mert a valóságban ez annyira nem is egyszerű. Még ha el is tekintünk attól, hogy nem mindenkinek van annyi anyagi tőkéje, hogy újabb földeket vásároljon, vagy béreljen, akkor is problémaként jelentkezhet a termőföldszerzés új szabályozása. Ez ugyanis előírja, hogy ha valaki bérbe akar adni egy földet, vagy eladásra bocsátaná, akkor köteles azt kifüggeszteni a területileg illetékes önkormányzatnál. A problémát azonban nem is ez jelenti, hanem hogy a szomszédnak, a helybenlakóknak, az állattartóknak, stb. elővásárlási/előbérleti joguk van. Ez már megnehezíti az újabb területszerzést, hiszen lehet, hogy a szomszédságukban, településükön éppen nincs eladó, így máshol már hátránnyal indulnának, nem beszélve arról, hogy hosszadalmas a folyamat.
„Akkor ha venni nem tudnak, miért nem állnak össze többen?” Jogos a kérdés, és szerencsére erre is van lehetőség. Szerintem a legkönnyebb dolguk ez esetben az egymással közvetlen hozzátartozói viszonyban állóknak van. Ők megtehetik ugyanis, hogy egymásnak szívességi földhasználatra bocsátják a területet. De a rokoni kapcsolatban nem állók is köthetnek felesbérletre, vagy részes művelésre vonatkozó szerződést, amiben megállapodnak, hogy az így közössé vált területen mit vetnek, illetve a terményen is osztoznak. Úgy gondolom, ez számos érintettnek nyújthat megoldást, egyrészt mert ezekben az esetekben nincs senkinek előbérleti, vagy elővásárlási joga, a szerződést csak a földhivatallal kell jóváhagyatni. Másrészt, mert sokkal kevesebb időt vesz igénybe, így a későn ébredők számára is megoldást jelenthet.
De bármennyire is hosszadalmas, vagy bonyolult a folyamat, mindenképpen érdemes valamilyen módon elérni a SAPS-hoz szükséges egy hektárt, ugyanis minden egyéb támogatás csak akkor vehető igénybe, amennyiben az illető gazdálkodó SAPS-ra is jogosult. Ezek a támogatások rárétegződnek a SAPS támogatásra. Vagyis az érintett dönt: „Mindent, vagy semmit!”
Ráadásul éppen ezek a kisebb gazdaságot tehetnek szert arányaiban nagyobb támogatásra. Hiszen ha elérik az egy hektárt, nem csak jogosulttá válnak a támogatásokra, de beléphetnek egy kisgazdaságoknak szóló egyszerűbb támogatási rendszerbe is, ahol egy hektárra sokkal nagyobb támogatást vehetnek igénybe, mint a rendszeren kívül. A minimális támogatás ugyanis a rendszeren belül 500 euró.
Ugye, csábítóan hangzik? Személy szerint minden érintettnek javaslom, hogy mielőbb kezdjen el intézkedni, nehogy lemaradjon, mert a kisgazdaságok rendszeréhez csak egyszer lehet csatlakozni, 2015-ben, az azt követő években már nem. Érdemes tehát minden egy hektár alatti gazdálkodónak cselekednie, májusig még elegendő idő áll rendelkezésre.
Related posts
…VÁLASZOK A MEZŐGAZDASÁGRÓL MIÉRT, MENNYI, MILYEN?
Kérdések, amelyek megválaszolásához egyre több információra van szüksége a mezőgazdasági termelőnek.
A gazdablog ezeket a válaszokat szeretnék megadni a hazai termelőknek, feldolgozóknak és fogyasztóknak.
Címkefelhő
Legfrisebb cikkek
- Egészséges bél, boldog élet: Hogyan javíthatod a bélflórád 7 hatékony módszerrel
- 5G hálózat miatt jobb lesz a bor- és élelmiszertermelés
- Az emblémázás művészete: márkaépítés és identitás
- Műfű erkélyre: hogyan teremtsünk zöld oázist a város felett
- Napvitorla árnyékoló: Innováció és kényelem az építészetben