24 okt 2020

Category: Agrár

Agrár

Okszerű, fenntartható talajművelés 

Az ENSZ 2013-ban tartott 68. Közgyűlése nyilvánította a talajok nemzetközi évének 2015-öt. Ennek apropóján egy hamarosan véget érő, három éves EU projektre illetve annak néhány eredményére szeretném felhívni a figyelmet. A beszámolónak az is apropója, hogy néhány lelkes Komárom-esztergomi gazdálkodó, falugazdász és talajtani szakértő segítségével…

Agrár, Állatok

Egy marhalábszár rövid története 

Úgy terveztem, hogy a legutóbbi számtenger után, a számok világánál maradva, az átlag – mit mutató – veszélyeiről fogok írni, de egy marhalábszár felülírta a terveimet. Történt ugyanis, hogy a heti bevásárlás alkalmával megpillantottam egy csodálatos, zsírszövetekkel enyhén átszőtt marhalábszár darabot, amely felbátorított egy jó…

Agrár

„Legek” ismert agráradatbázisokból 

Mivel munkám során napi szinten dolgozom adatbázisokkal, ezért aztán szép lassan hajlamossá válik az ember minden számot csak egynek tekinteni a sok közül. Azonban egy-egy adatbázis frissítés alkalmával rutinfeladat a szélsőségek keresése. Több olyan adatbázis is van, amelynek több mint 1 000 000 sora és…

Agrár, Kertészet

A szomszéd fűje mindig zöldebb… 

Minden szakma kulcsa szerintem az életünk végéig tanulás. Csak így lehetünk mindig naprakész, jól felkészült szakemberek, legyen bármelyik szakmáról is szó. A folyamatos tájékozódás érdekében, én nemcsak a hazai szaksajtót igyekszem nyomon követni, hanem a külföldi újdonságokat is folyamatosan figyelem. Ennek ellenére, a napokban egy…

Agrár

Kinek jelent valódi alternatívát a kistermelői támogatási rendszer? 

A gazdálkodók az idei egységes kérelembeadás kezdetétől jelezhetik, hogy részt kívánnak venni a kisgazdaságok egyszerűsített támogatási rendszerében, amelyet a SAPS rendszer alternatívájaként választhatnak. De vajon kinek éri meg ilyen döntést hozni és mik a rendszer valódi előnyei? Várhatóan a mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer nevet kapja…

Agrár, Élelmiszer, Kertészet

A precíziós gazdálkodás, a gyümölcs kertész szemével 

A precíziós gazdálkodás, egyszerűen kifejezve, hétköznapi nyelvre fordítva, nem jelent mást, mint az okszerűséget. A precíziós gazdálkodás eszközei és megoldásai lehetőséget kínálnak nekünk, gazdálkodóknak, hogy döntéseinket, bizonyos mérésekkel, kimutatásokkal alátámasztva, még inkább okszerűen hozhassuk meg. Sokat hallottam ezt a kifejezést, a növényorvos képzésem során. Az…

Agrár, Élelmiszer

Hogyan lehet összeadni az almát a körtével? 

A blog olvasói többször olvashatták, hogy az idei év több jelentős változást hoz az agrártámogatások területén, amely kapcsán több információs kiadvány is segíti a gazdálkodók tájékoztatását. Az egyik ilyen kiadványt lapozgatva azon ritka esetbe botlottam, amikor két egymáshoz nagyon hasonló egyenértékrendszer is megjelent egy helyen….

Agrár

Sok-e 18 000 000 000 000 forint? 

Mennyi pénzt költ az EU a Közös Agrárpolitika (KAP) fenntartására? Évi mintegy 18 000 000 000 000 forintot, ami felfoghatatlanul soknak tűnik. De nem az, és van értelme. A kérdésre, hogy miért támogatjuk a mezőgazdasági termelőket, először is létezik egy hivatalos, vagy tudományosnak nevezhető válasz….